-
nem történik semmi, hogy
- nem törődnek a bejelentésemmel, vagy kérdésemmel
-
nem vagyok fontos nekik, végső soron
-
nem törődnek velem
Dévai Zoltán szerzői archívum
Idő: Vonat menetrend szerinti érkezése előtt 5 perccel.
Szereplők: Várakozó utasok, zömmel ingázók, diákok, néhány nyugdíjas. Mind a vonatra várnak, amivel bejuthatnak Budapestre.
“Felhívjuk a budapesti vonatra várakozó, kedves utasaink figyelmét, hogy a járat késik. Valójában fogalmunk sincs, hogy mennyit, de az már biztos, hogy legalább 15 percet. Annak az esélye, hogy ezt a késést Budapestig tartani tudja, kb. 30%. Sokkal valószínűbb, hogy az érkezésig további 10 perc késést fog összeszedni.”
“Tájékoztatjuk az utazóközönséget, hogy a XXXXX-ról, Budapestre tartó vonat előreláthatólag 5 percet késik.”
Aztán további 5 perc múlva ismét ugyanez a mondóka, csak már 10 perc késésről.
Majd végül a vonat megérkezik kb. fél órás késéssel Budapestre.Semmi közöm a MÁV-hoz, csak utas szoktam lenni néha (környezettudatos énem nyomására!).
Nem is gondolom, hogy ez lenne most a legfontosabb reform a vasúttársaságnál, de nem lenne jobb mindenkinek az őszinteség? Az utasok nagy része persze már így is tudja, mit jelent egy-egy elhangzó “tájékoztató”, értik ők a hivatalos szöveget…
Persze a “CRM megoldásokat” gyártó szoftvercégek is ezzel próbálják meg a termékükre vonni a figyelmet. Ami nem olyan nagy baj, tény ugyanis, hogy az a fejlődés, azok a változások, amik lehetővé tették a közösséginek nevezett jelenségek sikerét, természetesen érintik a “CRM” világát is.
Tegyük kicsit tisztába ezt a dolgot. Mi is az, hogy “közösségi CRM”? A neten fellelhető cikkek nagyrészt arról szólnak, hogy miként kell a cégeknek az ügyfélkapcsolataikat “áthelyezni” a közösségi média világába. Lehet erről is beszélni, de szerintem nem ez az alapvető kérdés. Ha csak ezt akarjuk boncolgatni, akkor az én válaszom nagyon egyszerű: A technikai fejlődés adott egy csomó, új lehetőséget, ahol az ügyfelekkel lehet kommunikálni. Ha az ügyfeleink már “ott vannak”, ha ők akarják ezt használni, akkor ezt lehetővé kell számukra tenni. Mert azon a csatornán kell kommunikálni, ahol (hatékonyan) lehet. Nem elfeledve persze, hogy a kommunikáció (definíciója szerint!) igényli az aktív befogadót.
A világ szerencsésebb gazdasági fejlődésen keresztül jutott részén rendszeresen mérik a CXP, azaz Customer eXPerience (vagyis ügyfélélmény) indexét. Ezt teszi pl. a Forrester is évről évre nyilvánosságra hozva a felmérési eredményeket (pl: a 2007-es itt )
Ezeket az eredményeket vetette össze a fenti ábra megalkotója, Jon Picoult, és ezzel gyönyörűen bemutatja, hogy azok a cégek üzletileg is sikeresebbek az átlagnál, amiknél a CXP index kiemelkedő. És persze az átlag alatt teljesítenek azok, akiknek CXP indexe lemaradt.
Üzleti sikeresség alatt itt most a tőzsdei hozamokat vette. Összehasonlításként pedig ott van középen a S&P 500-as cégek átlaga…
- Akkora hatalmas, nagy baj van?
- Nincs rettenetes, óriási baj, de az ügyfél akkorának érzi?
- Nincs is baj egyáltalán, csak az ügyfél érzi úgy?
Elsőre vicces a felvétel. Lehet szörnyűködni, hogy milyen egy ügyfél, aki ennyire nem érti meg, amit mondanak neki.
Aztán el lehet gondolkodni azon is, hogy hogyan lehetne elkerülni az ilyen helyzetek kialakulását. Ugyanis egy hasonló szituáció egyformán kellemetlen, de akár kifejezetten káros is lehet mindkét fél számára.
Javaslataim:
Egy jól szervezett és kialakított telefonos ügyfélszolgálat úgy működik, hogy a betelefonáló ügyél _bármilyen_ , a szolgáltatással kapcsolatos kérését, vagy kérdését ki tudja szolgálni. Kicsit rosszabb esetben ehhez szükséges egy kollégát (vagy egy másik csoportot) kapcsolni. De ha már egyszer ez éppen lehetetlen, akkor ajánljon fel visszahívást, és használja ki a kor technikai lehetőségeit (hívószámkijelzés)
Az elmúlt 40-50 év alatt a világ rengeteget fejlődött, változott.
A változások közt akadnak kisebbek és nagyobb horderejűek, pozitívak és sajnos negatívak is.
Például a világban elérhető termékek száma nagyságrendekkel nőtt, ugyanakkor egyre kevesebb lett a személyre szabott, a “direkt annak az ügyfélnek” előállított darab.
A technológia megteremtette az olcsó tömegcikkek gyártását, de sajnos ezzel együtt járt, hogy megkaptuk a “konfekciót”. Ráadásul a kiszolgálás is átvette a tömegtermelési mintákat, hiszen nemcsak hogy eltávolodott egymástól a termék előállítása és annak felhasználója, de a kereskedelem is személytelenné, idegenek közti tranzakciókká vált. Hol van már a kisvárosi cipész, a mindenki Fancsalszki bácsija aki pontosan tudta, hogy kinek mekkora méretben, milyen minőségben és milyen árszinten készítse a cipőt, vagy a csizmát. Helyette mehetünk a “lábbeli-szupersztórba”, ahol arctalan tömegben, egyen-robotként működő személyzettől vásárolhatunk.
De szerencsénk is van, mert szintén a technológia hozta meg számunkra az internetet, majd napjainkra a közösségi hálózatokat is. Ezek pedig ismét csak hasonlítanak valamilyen szempontból a kisvárosokra. Kicsit ugyan nagyobbak, de ismét itt a lehetőség a cégeknek, hogy újra személyre szabott, egyedi igényeknek megfelelő termékekkel lássák el a fogyasztóikat (bár azok fizikailag lehetnek egy másik településen, de akár földrészen is).
És mi, a vevők ismét úgy érezhetjük, hogy az a cipő direkt nekünk készült. Igen ám, de ki lesz a “mindenki Fancsalszki bácsija”? Mert nem elég a terméknek személyre szabottnak lennie, szükségünk van az egyedi kiszolgálás érzésére is! Arra, hogy nevünkön szólítsanak, tudják a szokásainkat, igényeinket, emlékezzenek a korábbi találkozásainkra, és hogy mosolyogva, örömmel köszöntsenek, amikor ismét találkozunk.
És ez a “mindenki Fancsalszki bácsija” esetünkben nem más, mint a cégünk ügyfélszolgálata. Ne feledjük, nekik kell úgy kiszolgálni, ahogy azt réges-rég még megtapasztalhattuk a kisvárosi cipésztől (no meg persze az összes vérbeli iparostól és kereskedőtől), akikre ismerősként, sok esetben akár barátként tekinthettünk!
A marketingesek ezért adatbázist kapnak, esetleg egy kis folyamat-automatizálást.
Ezek az IT rendszerek nem tudnak mit kezdeni azokkal, akiket még nem tekint “ügyfélnek” (most nem térek ki a szó definíciójára, ahány ház, annyi…), tehát nem szerepel bennük mondjuk egy céget érintő bejegyzés egy blogon, vagy egy termékkel kapcsolatos facebook-, vagy twitter-tevékenység, sem pedig az ezek mögött lévő emberek (ügyfelek, fogyasztók, vevők, érdeklődők, rajongók? – azt sem tudják, hová sorolják őket). Milyen változásra számíthatunk?
Az IT számára csupán azonosítóként szereplő ügyfelek a közösségi média számára “profilokat” jelentenek. Nem személytelen adathalmaz csupán, hanem arccal, személyiséggel, motivációkkal és nem utolsó sorban kapcsolatokkal rendelkező emberek.
Ha felismerik végre a marketingesek ennek a jelentőségét, és nem csupán egy újabb “nyomuló-csatornaként” tekintenek a közösségi rendszerekre, akkor jön majd a kihívás az IT részére. Szükség lesz olyan rendszerekre, amik kezelni lesznek képesek azt a kiterjesztett kapcsolatot, ami az új helyzetben kialakulhat a cégek és ügyfeleik közt.
A facebook (itthon esetleg az iwiw) lesz-e a jövő CRM-ének vállalatának működését támogató rendszereinek egyik alapeleme?




