ÜgyfélSzolgai Gondolatok
Ahhoz, hogy egy jó ötletből valami értékes szülessen, sok kitartásra, és munkára, nomeg egy jó adag szerencsére is szükség van.
A kép tanulsága szerint pedig a legnagyobb veszélyt a sok-sok “támogató és segítő” szándékú ember jelenti.
Ha igazán azt szeretnéd, hogy az ötleted megvalósuljon, először is higgy benne, másodszor pedig ne engedd, hogy mindenféle akadékoskodó “szakértő” megnyirbálja azt!
Ugyan ez egy reklám, mint a cikkből kiderül, egy gyermekek számára készített fogkefét szántak vele népszerűsíteni, de alapvetően egy aranyos, jópofa ötlet.
Ha eltekintek a reklámozási szándéktól, egy nagyon is jó példáját látom annak, hogy mivel, hogyan is lehet egy “ügyfélélményt” jobbá tenni.
Mert egy fogorvosi kezelés bizony nem éppen a legkelemesebb dolog. De ha már mindenképpen olyan, amilyen, legalább egy kicsit tegyük jobbá. És ez a megkülönböztetés már elég lehet ahhoz, hogy az ügyfél legközelebb is a mi klinikánkat/rendelőnket válassza (feltéve, hogy a többi dologban is kiválóan teljesítettünk!)
Igen, jól tetszenek látni.
Ebben a kukában (a kilukadt gumicsónak és egyéb hulladékok tetején) egy zacskóban két egész kakaóscsiga, és kb, 15 darab egész zsemle van.
Nyilván nem kérte őket senki, lehetaz is, hogy már meg is száradtak…
A kép egy tipikus Balatoni “Zimmer Feri” háza előtt készült. Olyan ház, ami a Balaton partján van, egész idényben kiadó, és tulajdonosai nyilván sírnak idén is, mert a balatoni szezon idén sem “olyan jó”, mint régen volt.
(Valóban, most teljesen élhető a Balaton, nincs “akkora” tömeg, sorra lehet kerülni a fagyisnál, lángososnál és egyáltalán bárhol. A vízben sem kell állandóan mást kerülgetni, igazán kellemes ez így.)
A látvány felveti bennem a következőket:
- Ismeri a tulajdonos vajon az “ügyfélémény-menedzsment” alapjait?
Ez az a tervezett, tudatos tevékenység, amivel biztosítható, hogy a rengeteg tapasztalat közül, amilyen például egy panziónál a reggelire kapott, friss pékárú is, azokra, és olyan arányban fordítson erőforrásaiból a vállalkozó, amit a kedves vendég megfelelő súllyal vesz figyelembe, amikor legközelebb eldönti, hogy ide, vagy esetleg máshova megy nyaralni.
Vajon tényleg így, tudatosan megtervezve intézi úgy a tulajdonos, hogy ennyi élelmiszer kerülhet szemétbe?
Vagy csak valamilyen “érzésre, legutóbb is így csináltuk, jó volt ez így évekig” stratégia szerint alakult a dolog?
- Ismeri-e a tulajdonos (üzemeltető) a “kapacitás-menedzsment” fogalmát? Vagy ha nem is ismeri, de vajon tudatosan megtervezett módon intézi-e a beszerzéseit, és a kép csak egy véletlen, a szolgáltaáts igénybevételében bekövetkezett, előre nem tervezhető változás eredménye volt?
Lehet, hogy egyedi, és teljesen véletlen események miatt találkoztam ezzel a látvánnyal, de ettől még ez engem elszomorít.
Csak én vagyok ezzel így?
Kipróbáltam, hogy tudok-e “hangos bemutatót” készíteni.
Érdekes kísérletnek tekintem, várom a visszajelzéseket.
Ami rögtön kiderül, az az, hogy egy jobb mikrofon sokat segítene, az biztos. Meg esetleg valami aláfestő zene?
Biztosan ismerős mindenkinek a jelenség, amikor a jó alumínium tubusról a festék apró kis darabkái tapadnak az ember kezére, persze nyilván akkor, amikor éppen főz, vagy eszik. Ekkor kezdődik a felesleges törölgetés, kézmosás, rosszabb esetben kis szitkozódással is megfűszerezve.
Nem ismerem a tubusok festésének technológiáját, sem az előállítási költségeket, de nehezen tudom elfogadni, hogy még mindig nem sikerült leküzdeni ezt a jelenséget. Ha fogkrémgyártók át tudtak állni a műanyag tubusra, ha a gépkocsik fényezésére 5-10 év garanciát lehet vállalni, akkor erre a problémára is kellene lennie valami megoldásnak.
Ha a gyártó cégek végeznének teljes körű elégedettségi felméréseket (olyat, amiből kiderülhene, hogy én például azért fogok más termékhez átpártolni, mert annak jobb a tubusa), akkor alá tudná támasztani gazdaságossági számításokkal, hogy melyik ügyféléményre, mekkora összeget éri meg rákölteni.
