Nem tartom magamat a web2.0-ás nemistudommilyen szakértőjének, de azért a szemem sarkából igyekszem figyelni a világ változásait, nehogy lemaradjunk valami nagyon fontosról. Alapvetően nem ez a fő érdeklődési területem, ám néhanapján mégis beleártom magam a “nagyok dolgába”.
Így volt ez korábban is, és ez adta mai bejegyzésem apropóját is.
Véget ért múlt hét pénteken a Web 2.0 Expo.
Az esemény akár a gép előtt ülve is igen hosszú időt kitölthet az érdeklődő életéből, hiszen csak a videók végignézése, a nyilvánosan elérhető prezentációk végigolvasása is komoly mennyiségű időt kíván.
Az egyik érdekes előadás címe ez volt:
“Az ügyfélkiszolgálás az új marketing”
Szívemből szól. Sajnos erről pont nem találtam videót, de a prezi megosztva elérhető.
Az előadást Lane Becker tartotta. Róla leginkább azt érdemes mostanában tudni, hogy Ő a kitalálója és alapítója a getsatisfaction.com-nak.
Ez egy olyan site, ahol mindenki, pontosabban bárki lehetőséget kap arra, hogy párbeszédet kezdjen egy termékről, szolgáltatásról vagy egy cégről. A lehetőség persze akkor igazán vonzó, ha nemcsak az ügyfelek oldaláról, hanem az asztal másik feléről is van ott valaki. Vagyis lehetőséget ad a cégeknek az ügyfeleikkel történő, élő kommunikációra.
Minden aggályom ellenére drukkolok a kezdeményezésnek. Két ok miatt is. Az egyik, hogy az alapító nézeteivel egyetértek, a másik pedig, hogy valóban ráfér a cégekre, hogy őszintén kezdejenek párbeszédet az ügyfeleikkel. És ez ennek egy újabb lehetősége.
Persze félek, hogy ezzel az új eszközzel is pont azok fognak élni, akik már egyébként is az átlag előtt jártak az ügyfeleik bevonásával (használják a blogok, fórumok lehetőségeit, aktívan jelen vannak az internetes kommunikációban).
Vagy az is lehet, hogy pont az olyan szervezetek számára lehet ez egy jó lehetőség, akik nem akarnak hosszú és bonyolult folyamatok végén egy élettelen vállalati blogot erőszakkal életben tartani csak azért, mert ez szerepelt az idei marketingtervben, hanem gyorsan, egy működő eszközt használatba véve, megfelelő vezetői támogatással akarnak élő kapcsolatot felvenni az ügyfeleikkel?
Kíváncsi leszek rá. Nézzük meg egy fél év múlva az elérhető cégek listáját.
Vajon lesz rajta magyar vállalkozás?

