A kíváncsi fogyasztó, a nyílt kártyák és a bizalom

Meggyőződésem, hogy egy szolgáltató, amikor nyíltan vállalja, hogy mi, hogyan, mennyiért, milyen feltételekkel érhető el nála, azzal csak a vevőinek (és persze a potenciálisaknak, akik még csak érdeklődnek, azoknak különösen!) a bizalmát erősíti. Elképzelhető, hogy ez csak velem működik így? Nem tudom, de a bankok nem nagyon használják ki ezt a lehetőséget.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy nagyobbik leánygyermekem közelgő 14. szülinapja alkalmából körülnéztem bankszámlanyitás lehetőségét keresgélve a bankok oldalain.
Az én gyerekkoromban a kis SZIGem kézhezvétele volt az ünnepélyes pillanat, manapság ennek már egész más a jelentőssége. A személyi már nem csak hogy nem szükséges, de nem is kötelező. Annál fontosabb viszont egy mobiltelefon és egy bankkártya megfelelő fedezettel. Mobilja már van egy éve, gondoltam, ideje, hogy elkezdjen kicsit önállóan gazdálkodni, ezért kap egy számlát kártyával, és aztán majd arra a havi apanázst.
Aztán egy kis guglizás után eljutottam a PSzÁF oldalára.
Nagyszerű! Innen érdemes tájékozódni. Igazán remek összehasonlító táblázatok. Sok ilyen kéne, mindenféle szolgáltatásra, termékre. Nagy PirosPont a PSzÁF-nek!
nagy piros pont
Majd elkezdtem gondolkodni, hogy ugyan a bankok tudják-e hogy létezik, és ha igen mit kezdenek egy ilyen “megmérettetés” lehetőségével.
A választ nem tudom, mert nem vagyok abban a helyzetben, hogy a belső információim legyenek mindenhonnan, de a 18 szereplő bank webes jelenlétét végigböngészve csak egyetlen egy bank szájtján találtam erre mutató linket.
Nekik is jár egy:
nagy piros pont
Ez számomra, mint egyszerű vevőjelölt számára azt jelenti, hogy ők nem félnek a megmérettetéstől. És ez több, mint annak elismerése, hogy a termékük állja a versenyt (ennek alapevtőnek kéne lennie a mai világban), ez azt is jelenti, hogy nyílt, őszinte kapcsolatra törekszenek. Nem akarnak sumákolni, apróbetűs részbe eldugni hátrányokat. Bennem ez a bizalmat erősíti.

dezo

0 Hozzászólás - “A kíváncsi fogyasztó, a nyílt kártyák és a bizalom”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?