Fénysorompó.
Egy rendszer, ami a működésünket támogatja.
Bevezetésének, használatának célja, hogy VALAMI jobban működjön, VALAMIT hatékonyabban, sikresebben, gyorsabban, olcsóbban, egyszerűbben végezzünk el, oldjunk meg.
A példa, amiről ma reggel mindez eszembe jutott, az a veresi vasútállomás előtti, közúti átkelő, illetve annak automatikus fénysorompója. Ez ugyanis tulajdonképpen egy “támogató rendszer”. Azért van, hogy biztonságosabban (annál, mintha ott sem lenne), olcsóbban (mintha pl. ott egy bakter lenne, mint régen) oldja meg a feladatát.
Nyilvánvaló, hogy a megoldás tervezésekor sok szempont szerint optimalizált változat mellett döntöttek. A kérdés csak az, hogy mik voltak ezek a szempontok, illetve, mennyit vettek ezek közül figyelembe.
Nézzük a tényeket:
A vonat megérkezik a veresi állomásra Budapest felől. Lassít, megáll, utasok le- és felkászálódnak. Forgalmista kiballag, amikor már szerinte is mehet a szerelvény, akkor tárcsát emelget, aztán az lassan el is indul. Nem egy dragszter, idő, mire felgyorsul. Aztán az állomásról kiérve, kb. 250-300 méter után ott az ominózus sorompó. Ami le van zárva. Persze, hiszen jön a vonat. Csak az a baj, hogy már akkor pirosra vált, amikor a vonat még csak közeledik az állomáshoz.
Bosszantó, és nyilvánvalóan felesleges is.
Viszont a MÁV szabályai szerint ennek így kell működnie. Érthető is a szabály egy nyílt pályán lévő átkelőnél, ahol a vonat nagy sebességgel rohan (megállni meg nem annyira könnyű neki, ugyebár, így kell a megfelelő biztonsági távolság). De ebben az esetben ez felesleges, idegesítő, sőt pazarló!
Mi az alapvető gond?
Hát az, hogy a támogató rendszerrel szemben támasztott követelmények megalkotásakor nem vették elég részletesen figyelembe az előforduló esetek sokaságát és különbözőségét.
Nyilván itt sem szabad átesni a ló tulsó oldalára, és nem várható el a MÁVtól, hogy minden egyes vasúti átjáró specifikációját egyenként definiálja és az ottani optimumot megkeresve készüljön el megannyi egyedi megvalósítás. Viszont az esetek megfelelő csoportosításával (pár tipikus variáció egyenkénti kidolgozásával) mindenki jobban járt volna.
Az egyedi esetekhez tartozó optimumok keresése sem egyszerű. Mennyi paramétert vegyünk figyelembe? Melyekre keressük a legkedvezőbb megoldást?
Az optimalizálásnál olyan szempontok szerint kell keresni a legmegfelelőbb lehetőséget, ami az ügyfél szemszögéből láthatókat és az általa tapasztaltakat is figyelembe veszi.
Vasuti példánknál maradva az átkelő biztoságánál egy esetbe sűrítették az egész világot, így valóban nehéz mindenki számára elfogadható optimumot találni. Látható, hogy az optimum keresésekor a szempontok közt legfelül a biztonság (legalább is reméljük!), aztán közvetlenül a költség-minimalizálás szerepelhetett. Pedig egy plusz érzékelővel és egy második eset (megállók közelében lévő átjárók esete) kidolgozásával mindannyian jobban jártunk volna.
A vállatoknál bevezetett támogató rendszereknél mindig figyelembe veszik az ügyfél szempontjait? Nem fordul elő olyan, hogy a megoldás azért alakul olyanra, amilyen, hogy a vállalat dolgozóinak legyen jobb? Vagy hogy egyszerűen spóroljanak? Az ügyfél szemszögéből pedig meg sem nézzük, mit is jelent mindez?
A kérdések természetesen költőiek. Ha valaki mégis válaszoni szeretne rájuk, ám rajta, csak tessék, csak tessék!
dezo
