devaizoltan.hu

Úgy hozta a sors, hogy mobil szolgáltatót kell váltanom. Viszont a jól bevált, sok mindenki által ismert számomat vinném magammal. Ez eddig nem is probléma, erre találták ki a “számhordozást”. A gond akkor kezdődött, amikor érdeklődésemre elmondták, mit is kell tennem, majd amikor azt elkezdtem végigjárni a kijelölt utat a két szolgáltatónál, kiderült, hogy mégsem pont úgy, és egyébként is én egy különleges eset vagyok, amire nincs felkészülve a “rendszer”.
Az ügy húzódik már egy ideje, lassan vége is lesz, és csak azért nem vagyok nagyon ideges, mert akikkel kapcsolatba kerültem, mindig segítőkészek és kedvesek voltak, éreztem rajtuk, hogy segíteni akarnak, nem rajtuk múlik a dolog.

A teljes történet olyan remek esettanulmány, hogy amint befejeződik, megírom majd elejétől a végéig, tanulságokkal együtt.

Ami miatt most idekerült egy rövidke bejegyzés erejéig az csupán annyi, hogy gondolkodjunk el ezen: Vajon érdemes-e megkeseríteni az éppen távozó ügyfelünk életét a “szakítás” megnehezítésével?

Az én válaszom egyértelműen a NEM. Ugyanis az ügyfél a távozás közbeni élményeit viszi magával útravalóként, utolsó benyomásként, emlékként. Ha ez rettenetes, akkor a jövőben egészen biztosak lehetünk benne, hogy még akkor sem vesz tőlünk, ha esetleg lehetőségünk adódik arra, hogy ismét eladjunk neki. Ehhez még hozzáadhatjuk a negatív szóbeszéd hatásait is, amit szinte biztosan terjeszteni fog rólunk. Ráadásul a megnehezített, elbonyolított ügyintézés nem csak ügyfélnek, de nekünk is többlet energiába, időbe kerül.

Figyeljünk tehát a teljes ügyfél-életcikluson át történő kiszolgálás megtervezésekor arra is, hogy a ciklus vége is ugyanolyan flottul működjön, mint a potenciális ügyfél bekerítése, és levadászása.

dezo