Mobilszolgáltatóm váltása közben találkoztam azzal a jelenséggel, hogy vannak olyan cégek, akik az állam és a jog által megköveteltnél szigorúbb feltételeket szabnak ügyfeleiknek (sőt! potenciális vevőiknek). Szigorú, sokszor fölösleges dolgokat követelnek meg azoktól.
Hogy legyen itt példa is, és ne csak a levegőbe beszéljek, hirtelen két ügy jutott eszembe.
- Ma, amikor egy magyar állampolgárnak ahhoz, hogy hitelt érdemlően igazolja magát, az ehhez szükséges dokumentumait az állam határozza meg. Igen ám, de egy csomó szolgáltató cég ennél sokkal többet, szigorúbbat követel meg. Például a személyi igazolványt. Pedig ma Magyarországon minden természetes személy igazolhatja a saját személyi azonosságát akár az útlevelével és lakcímkártyájával, vagy mondjuk az új tipusú jogosítvány és lakcímkártya párossal. Tessenek csak megkérdezni a belügyminisztériumot. De ne is próbáljunk meg bankszámlát nyitni, hitelt felvenni, de akár egy nyamvadt, feltöltő kártyás mobilt venni. Ezen cégek ugyanis nem hajlandók elfogadni, csak a személyit.
- Vagy itt a másik példa, egy vállalkozó barátom, aki az igazán jól prosperáló cégének számlavezető bankjától szeretett volna személyi kölcsönt felvenni, amihez kérték tőle a vezetékes telefonjának számláját. Nincsen neki olyanja. Nem is vett fel hitelt. Viszont a cége számláját is elvitte más bankhoz.
Tessék mondani, miért viselkednek így szolgáltatók? Értem én, hogy kellenek biztonsági szabályok, de azt már nem, hogy a cégek miért ne adhatnának felhatalmazást az ügyfélkiszolgálásban dolgozóknak, hogy ezeket a szabályokat rugalmasan átléphessék, ha úgy látják jónak. Nem bíznak a saját dolgozóikban?
dezo


Nos én úgy gondolom, hogy mivel Magyarországon mindenki tisztában van a visszaélések számával, így nem kell leírnom, hogy miért fontos a személyi igazolvány megléte egy szerződéskötés során.