Monthly Archive for 2007. február.

Az ügyfélszolgálatosok lemorzsolódása ellen…

Bőgel tanár úr bejegyzésére elkezdtem válaszolni ott, egy hozzászólásban, aztán rájöttem, hogy jobban teszem, ha nem írok kilométeres kommentet, inkább csak egy hivatkozást.

Amúgy is helye van a témának itt is.

A fent említett cikk összefoglalásaként annyit, hogy a telefonos ügyfélszolgálatok fluktuációjáról, az ott dolgozók motiválatlanságáról, és a munkaerő-megtartás nehézségeiről szól. Érdemes elolvasni, és úgy folytatni itt.

Egy ügyfélszolgálat akkor működik jól, és hatásosan, ha a benne dolgozók a lehetőségekhez mérten a kiszolgálás minél több területéhez “értenek”, vagyis a szervezet tevékenységéből minél több területen vannak otthon, így kevesebb az ügyfél “passzolgatása”, és magasabb a “first-call-resolution rate”, vagyis az első kapcsolatfelvétel során megoldott kiszolgálás-kérések aránya. Ez ugyebár azt feltételezi, hogy az ott dolgozók sokoldalúak, képzettek és képesek a rendszeres fejlődésre, tanulásra is. Ha tetszik, mondhatjuk azt is, hogy egy igazán jól teljesítő ügyfélszolgálaton sok-sok olyan túlképzett fiatal dolgozik, akik ráadásul még ambiciózusak és ennél jóval többre is vágynak. És ez, ha a felvázolt koncepció tudatosan része a cég HR politikájának, akkor nem ellentmondás, hanem egy olyan rend, amivel nemcsak a dolgozók járnak jól, hanem a szervezet is.

Ugyanis az ilyen módon felépített ügyfélszolgálat (mindenhez értő, megfelelő jogosultságokkal rendelkező ügyfélszolgálatosok a minél hatékonyabb kiszolgálás érdekében) a legjobb “előszoba” a szervezetbe belépők részére. Vagyis az ügyfélszolgálaton a fluktuáció ugyan magas marad így is, viszont az oda folyamatosan, időről-időre érkező kezdők a felépítésből adódóan TELJESEN megismerik a szervezet TELJES működését. Megértik a teljes kiszolgálási folyamatot, ráadásul kapnak egy olyan szemléletet, ami csak hasznukra válik a későbbi, a cég más részén betöltendő munkájuk során! Így aztán mikor a szervezetben szükség van új munkaerőre, triviálisan az ügyfélszolgálatról választhatnak, ahol ilyen módon csupa kellően magas végzettségű, ambiciózus, ráadásul a cég működését már átfogóan ismerő jelentkezők sorakoznak. Tehát egyrészről az ügyfélszolgálati munka egyféle kiképzés, ismerkedés a szervezettel, másrészről az oda felvett dolgozóknak eleve ott a felfestett pálya. Ha itt jól teljesít, akkor mehet az általa kedvelt területen tovább a cég adott részlegébe, legyen az akár az értékesítés, marketing, vagy a pénzügy-számlázás, esetleg az üzemeltetés. Kinek mihez van affinitása, tehetsége, ambíciója.

Visszatérve egy pillanatra Bőgel tanár úr cikkére, azt azért meg kell állapítanunk, hogy ez a modell nem igazán alkalmazható kifejezetten outsource-olt ügyfélszolgálatokból élő cégekre…

dezo

Van, aki nem látta a Micsoda Nő-t (Pretty Woman-t)?

Bevezetésként szeretném megnyugtatni minden drága, kedves olvasómat, aki esetleg aggódott, hogy élek-e még, hogy igen, létezem.

Az utóbbi időben kicsit felpörögtek körülöttem a dolgok. Témám még csak lenne, de a megírásra szánt idő fogy el mindig. Akár azt a viccbeli kérdést is fel lehet tenni nekem, miszerint: “Most akkor panaszkodsz, vagy dicsekszel?” :)

És akkor lássuk, ki az az eladó, akiről a film ide vonatkozó része eszembe jutott.

Dorka lányomnak új szemüveg kell. Mivel egy 13 éves fiatal hölgy már nem vesz fel akármit, viszont a válogatás, próbálgatás időtartama előre nehezen becsülhető, így párom megbeszélte vele, hogy suli után a barátnőjével menjen be az optikushoz, próbálgasson, válasszon, így a tényleges vásárláskor, amihez valamelyikünk segítsége kell, már sokkal egyszerűbb, gyorsabb lesz.
Be is ment a gödöllői egyik szemüveg üzletbe. Illedelmesen kivárta, míg sorra került, majd elmondta az eladónak, amiben velünk megállapodott. Az eladó ekkor megkérte, hogy álljon félre, várjon egy kicsit, míg a többi vevőt kiszolgálja.

Kíváncsi lennék arra, hogy milyen alapon válogatja meg a kiszolgáló személyzet, hogy kivel érdemes foglalkoznia, és kivel nem. Valószínűsítem, hogy semmiféle ügyfélkiszolgálási szabály nincs az üzletben. Nem mondom én, hogy írott utasítás legyen egy ilyen méretű üzletben is, de az ott dolgozókkal mindenképpen megbeszélt, elfogadott “játékszabályoknak” lenniük kéne. És ezekben kéne lennie a kiszolgálási folyamat(ok)nak. Ezekben kéne meghatározni, hogy mikor, milyen feltételek mellett, milyen priorizálást lehet, vagy esetleg kell tennie az eladónak.

Az idő telt-múlt, majd mikor már olyanokat is kiszolgált az eladó, akik jóval a lányom után érkeztek, ő megkérdezte, hogy mikor fog sorra kerülni. A válasz az volt, hogy azok, akik vásárolnak is, fontosabbak, mint aki csak próbálgatni akar.

El tudom képzelni, hogy vannak feszített időszakok egy üzlet életében. Lehet, hogy éppen kevés a kiszolgáló kapacitás. De még ilyen feltételek mellett sem engedhető meg olyan stílus, ami a (potenciális) vevőt sértheti. Az pedig, hogy egy félig-gyerek csak próbálgat-e, vagy tényleges vevő, nehéz eldönteni. Bizonyított tény, hogy egy csomó vásárlói döntést nem is a szülők, hanem azok csemetéi hoznak meg.

Ezután a két nagylány várt még egy darabig (összesen kb. fél órát!), majd eljött haza, mert indult a busza. Itthon mesélte el a történetet.
Az új szemüveget természetesen a MÁSIK optikusnál rendeltük meg. Sőt, a család többi tagja sem fog itt vásárolni. Lányom pedig elég nagy dumás ahhoz, hogy a történet ne maradjon köztünk…

dezo

Kellemes emlékek + Elváráson felüli kiszolgálás = Biztosan visszamegyek

Ruhatáram felújítása során ellátogattam az Öltönyházba. Már régen (legalább 1996 óta) járok oda, még akkor találtam rájuk, amikor kint volt az üzlet az Üllői úton, rettenetesen messze a város közepétől, egy gyárépületben, nem éppen elegáns helyen. Viszont a kiszolgálás már akkoriban is remek volt. Szakszerű, hozzáértő, kedves és nem tolakodó. És nem utolsó sorban minden további nélkül hajlandóak voltak az öltönyök közt csereberélni a nadrágokat és zakókat, hogy a rám passzoló méretkombinációt összerakhassuk.
Azóta sem jutott eszembe máshová menni, mikor új nadrág, zakó, vagy éppen kabát kellett.
Meglátogattam hát az üzletet a múlt héten, csütörtökön, ebéd körül. Az időpontnak megfelelően rajtam kívül az üzletben alig volt valaki. Egy idősebb úr azonnal elém jött, és megkérdezte, segíthet-e valamiben. Elmondtam neki, hogy kéne egy-két nadrág, meg zakó is. Éppen magyarázni akartam, hogy milyet szeretnék (stílus, szín, ilyesmi), amikor az eladó megjegyezte, hogy ami éppen rajtam van, azt is ő adta el nekem. Ebben a pillanatban ismertem rá én is, valóban ő szolgált ki (igaz ugyan, hogy legalább 2 éve). Megkérdezte, hogy ajánlhat-e, vagy akarok én válogatni. Éltem a kényelmesebb lehetőséggel, és rábíztam magam. Pár perc múlva a próbafülkéhez érkezett 4 nadrággal, 2 öltönnyel, egy zakóval és egy kabáttal. A felkínált lehetőségek közül egy nadrág volt, ami egy picit bő volt, a többi tökéletesen a méretem volt. Nem részletezem tovább, a lényeg az, hogy további 15 perc alatt megvolt minden, amit akartam.

Az ott dolgozók olyan szakértelemmel, empátiával, udvariassággal végzik dolgukat, amiről érződik a segíteni akarás, az elkötelezettség a vevő elégedettsége iránt. Nem tudom, hogy ez tudatos fejlesztés eredménye-e, vagy csak “így alakult”, mert a kollégák ilyenek. Mindenesetre Gratulálok!

Azóta a családomon kívül legalább 10-15 embernek meséltem el az “öregúr” történetét (remélem nem sértődik meg az elnevezésért, ha mégis, akkor ezúton is elnézését kérem), aki felismeri a több éve általa összeállított és eladott kollekciót, meg hogy egy ránézéssel 90% feletti pontossággal állapítja meg a vevő méreteit. Mert ez egy nem mindennapi élmény. Mert ez több volt, mint amire (egyébként is magasra tett mércével) számítottam.
Vagyis érdemes túlteljesíteni az elvárásokat, kellemes meglepetést okozni, ezzel elkötelezni az ügyfelet és szóbeszédet generálni. Ja, és hogy ehhez nem kellett semmiféle marketing-kampányra költeni… Hát nem megéri így kiszolgálni? Az én válaszom: DE!

dezo