A “SpeechTek 2006” konferenciára meghívták azt a Paul English-t, aki a gethuman kezdeményezésével lett ismert. Természetesen a rendezvény, ahol a szállítói oldal (IVR rendszerek fejlesztői) gyűltek össze, kissé ellenségesen fogadta előadását. De már az is egy igen komoly eredmény, hogy egy “alulról jövő” kezdeményezés eljutott odáig, hogy a vezetője egy szakma legrangosabb rendezvényének első bevezető előadását tartotta.
Itt egy kis kitérő: érdekes belegondolni, hogyan válik ismertté és ezáltal üzletileg is sikeressé valaki, aki egy témában kellően elhivatott, már-már mániákus, és felismeri az internet adta lehetőségeket.
A beszéd fogadtatásáról elég sokan megemlékeztek a szakmán belül (az IVR szakmára gondolok). Ezek többnyire ellenséges hangvételű, néha támadó cikkek, ám egyet kiemelnék, amit szintén nem elhanyagolható eredményként lehet értékelni. English úr és a Microsoft kölcsönösen dícsérgetik egymást. Vagyis a Nagy Cég lát fantáziát a kezdeményezésben. Szerintem ettől kezdve a Gethuman életbenmaradása nem kétséges.
dezo


0 Hozzászólás - “IVR szállítók kontra felhasználók”
Te mit gondolsz?