Éljen a népakarat!

Már volt szó itt korábban a gethuman nevű kezdeményezésről, vagy legalább is hivatkoztam rájuk. Az elképzelés szépen fejlődik. Már ott tartanak, hogy a felhasználói visszajelzések alapján kialakítottak egy szempontrendszert, ami szerintük (természetesen a fogyasztóktól begyűjtött válaszok, értékelések alapján) meg kell, hogy határozza egy telefonos ügyfélszolgálat működési modelljét.
Természetesen ezt publikálták is. Íme. Tetszik az ötlet. Összegyűjtötték az elvárásokat, ebből követelményrendszert készítenek, és azoknak a szervezeteknek és cégeknek, akiknekez fontos, auditálási lehetőséget is kínálnak. Áttételesen ugyan, de itt is a felhasználói akarat érvényesülhet.

dezo

1 Hozzászólás - “Éljen a népakarat!”


  1. 1 Till Zoltán

    Ez tetszik!

    Talán kicsit utópisztikus elgondolás, de arra gondoltam, hogy az ilyen felvetések utána rögtön egyfajta szavazáson mehetnének át, hogy kiderüljön mennyi embert, milyen módon érint.

    Így talán elkerülhetőek lennének a napfénytetős buszmegállók, amibe semmi árnyék nincs. És persze ülőhely sem, mert az idősekre nem kell gondolni… :-( Bár legalább már a mozgássérültekre gondolnak.

Te mit gondolsz?