Blog-Körhinta

Beszállok én is egy picit.

Erősítsük fel a témáról szóló eszmecserét, mert az jót tesz neki. Én ugyan nem túl sokkal tudok hozzájárulni (napi 100-150 olvasóval nem fogom robbantani a témát, tudom), de legalább megnyugtathatom magam azzal, hogy megtettem a magamét én is.

Reggeli “újságolvasásom” alkalmával megörültem egy kis mesének:
Word of Mouth

A történet nagyon jó! Jól jellemzi a “szóbeszéd marketing” erejét és értékét.
És nem is lennénk Magyarországon, ha nem rögvest egy negatív példával találkoznék. Mert ez a példa arról szól, amit negatív WOM-nak nevezhetünk. Ennek veszélyét ismerni kell, pont emiatt fontos az ügyfelek megfelelő (vagy szuper) kiszolgálása. Hogy elkerüljük a rossz vélemények terjedését.

Félre nem tessenek érteni, ez nem kritika Konráddal szemben! Nagyon is örülök, hogy egy ilyen téma előkerül egy “mértékadó”, marketinges blogon! És a mese is nagyon talált, mint ismeretterjesztő eszköz.

Annyit tennék még hozzá, hogy a pozitív verzió is működik, működhet. És ez szerintem sokkal fontosabb, mint a negatív (amire csak azért kell figyelni, hogy elkerüljük).
Három napja pont erről írtam. Mármint, hogy meglepő módon a pozitív töltetű információt szívesebben adjuk tovább.

Itt a jó ok arra, hogy olyan kiszolgálást produkáljunk, ami az ügyfelet úgy lepi meg pozitívan, hogy muszáj legyen az élményéről másoknak is beszélni. Ez is “szóbeszéd marketing”. Sőt egy kicsit több, mert egy ilyen ügyfél jó eséllyel küldi a következő vevőt!

dezo

4 Hozzászólás - “Blog-Körhinta”


  1. 1 Konrad

    Szia!
    Valóban negatív WOM, bár nem szándékoltan. Egyszerűen csak a tegnap éjszakai könyvolvasás közben ugrott be, hogy ez a szöveg milyen pontosan és mennyire mellébeszélés nélkül elmondja a lényeget :-)

    Egyébként mi arról a véleményed, hogy a (normál) blog alapvetően a WOM egyik csatornája?

  2. 2 Dévai Zoltán

    Szerintem:
    Minden ember-ember közti kommunikáció felhasználható és felhasználandó WOM csatornaként. “Szóbeszéd” marketing.
    Vagyis minden szóbeli kommunikáció, alapvetően…

    dezo

  3. 3 Konrad

    Igen, persze. De ugye a blog alapvetően nem szóbeli, de hatása és működése alapján mégis olyan – szerintem.

  4. 4 Dévai Zoltán

    Bocs, elvétettem.
    Szóbeli alatt azt értettem, ami nem mondjuk képekkel üzen.
    Szóval úgy szóbeli, hogy a beszéd az alapja. Függetlenül attól, hogy:
    - élő (személyes);
    - átvitt (pl. telefon)
    - írott (pl. levél, blog)
    A másik lényeg az interaktivitás.

Te mit gondolsz?