Illeték hivatal

Ügyesbajos dolgaim intézése során meglátogattam a Pest Megyei Illetékhivatal honlapját.
A technikai és webkritikai észrevételeimet most magamba folytom, legyen elég annyi, hogy én másmilyet szeretnék.
Inkább a tartalomról egy villanásnyit:

illusztracio/ill_hiv.jpg

Meglepett, hogy milyen érdekesen gondolkodhatnak az ottani döntéshozók az ügyfélcentrikusságról.

Ezek után tettem egy kisérletet, felhívtam a megadott számot délelőtt 10 körül. A webes felirattal ellentétben egy géphang tájékoztatott, hogy munkanapokon 8-tól 4-ig állnak rendelkezésemre. Így is történt, tudtam beszélni egy ügyintézővel, nem kellett IVR-ben bolyonganom, a kolléga minden szükséges információval rendelkezett, ami az ügyemben kellett.
Erre a részre jelest adok, kár, hogy a web-lap lerontja az össz-eredményt.

Holnap személyesen is meglátogatom őket, ha lesz érdemi észrevételem, közzé teszem.

dezo

1 Hozzászólás - “Illeték hivatal”


  1. 1 IncMan

    Azt, hogy telefonon hogyan lehet Őket elérni, nem tudom, de a web-lap tetszett.
    Igényesen tervezett, nem egy statikus, hálózatra kitett nyomtatvány. Van térkép, megközelítési, parkolási! javaslat.
    Abban a témakörben, amit én kerestem, jól használható GYIK volt és javaslatok is a kérelem kitöltéséhez. Más hivatalnál örülhet az ember, a a hatályos jogszabályok egy része van fent, minden magyarázat nélkül.
    Lehet, hogy csak az engem érdeklő témában volt ilyen informatív az oldal, de el kell hogy mondjam, hogy az egyéb oldalakon fellelhető információk lényege itt is megtalálható volt.
    Boldog lennék, ha minden hivatal legalább ilyen információs oldallal rendelkezne.

Te mit gondolsz?