Tényleg ismered az ügyfeleidet?

Tegnap este az m2-n 19.25-kor, a tv-macis estimese előtt közvetlenül (már a felkonferálás után!), valami műsorelőzetes volt, amiben “valami nénik veszekedtek, nagyon csúnyán beszéltek, kiabáltak és mérgesek voltak“. Az idézett rész kislányom szájából hangzott el.

Azt már megtanultam, hogy a gyerek ne lásson tv adást, csak az általunk kiválasztott meséket és gyerekműsorokat. Azt is tudomásul vettem, hogy mindenféle szemetet reklámoznak a legaljasabb módon, gyerekműsorok közben (szerencsére már a gyerek is kezd immunis lenni ezekre).

Ez viszont meglepett. Kíváncsi lennék, mennyi olyan felnőtt figyelt a tv-re, közvetlenül a “papparapparapparappa-pamm, góóó-pökk” előtt, akiknek ez az előzetes szólt. Szerintem nem sok.

Most pedig a hajánál fogva előrángatok egy olyan gondolatsort, aminek van egy kis köze a szolgálatatás-menedzsmenthez.

Egy termék, vagy szolgáltatás értékét nem az határozza meg, hogy annak előállítója mit tesz bele, hanem az, hogy a felhasználója mit tud kivenni belőle.

Ha az estimese fogyasztója a 7 éves kislányom, akkor a kérdés az, hogy az ő számára mi az “érték” abban (és itt az értéket nem erkölcsi fejlődésében, meg társadalmi szocializációjában mérem). Ha ő azért szeretne egy kedves kis mesét, hogy lehiggadjon, megnyugodjon a nap végén, mielőtt aludni megy, akkor ez az az igény, amit ki kell tudni szolgálni.
Vagyis nekem, mint édesapának (szolgáltató) nem az az elsődleges feladatom, hogy keressek olyan mesét a tv-ben, amit megnézhet a gyerek, hanem az, hogy meglegyen az estimese (érték az ügyfél számára). – Tehát levegyek a polcról egy jó mesekönyvet, és az ágy szélére ülve meséljek.

A címbeli kérdés pedig nem arról szól, hogy tudod-e azt, hogy ki az ügyfél (személye, neme, szokásai, stb…), hanem arra kérdezek rá, hogy tudod-e, mi a valós érték az ügyfeled számára. Miért veszi a termékedet, vagy szolgáltatásodat? Ha erre tudod a választ, és ezt tartod a szemed előtt, akkor lesz az ügyfeled valóban elégedett. Márpedig ez a fontos.

dezo

0 Hozzászólás - “Tényleg ismered az ügyfeleidet?”


  1. Nincs hozzászólás

Te mit gondolsz?